2016. május 24., kedd

Szerelembe esni Thassoson

Ahhoz, hogy ezt a bejegyzést mindenki feltétel nélkül elfogadja, egyszer az életben el kell utaznia egy görög szigetre, azon belül pedig Thassosra. Próbáltam különböző teóriákat felállítani a világ biztonságát, a népvándorlást és a szélsőséges időjárási viszonyokat figyelembe véve, ebből kifolyólag sok mindenre rájöttem, és sok mindent görgetek magam előtt megválaszolásra várva. Egy dolog viszont biztos, hogy a görög egy vendégváró-vendéglátó nemzet, még ha a turizmusból él akkor is, és mindent elkövet annak érdekében hogy virágozzon a vállalkozása, ha kell még a jól megszokott kényelmetlen görög matracokat is kidobja az apartmanokból, mert talán egyszer kipróbálta őket és két tenyérrel a fejére csapva húzta végig orcáján kézfeje élét "Mavro fidi pou s'efage"* felkiáltással!

Mivel munkával dicsérd a napot, és nem igaz hogy a görög lusta nemzet, sorra vesszük mindazon látnivalókat amik ezen a pici szigeten megtalálhatóak. Kevés lakos, kicsi városok, egyre több turista, és olyan nincs hogy nem történik semmi. Az történik, amit a történés mögé látsz. Én látom a júniusban kezdődő főszezont, Zorba táncát, a mosolygós invitálásokat, a delfinek üdvözlését, sőt még Durellt is látom ahogy eltéved Korfuról az egyik bőröndben, és integetek Willy Fognak mind a 80 nap alatt Meryl Streep azóta szállodalánccá nőtt apartmanházából Pierce Brosnannal az oldalán az Abba zenéjére. 

Thassos kicsi de izgalmas sziget. És minden szerelem izgalommal kezdődik és van rá 5 napom hogy elháljam. Nem, csak 4 nap 3 éjszakám. A buszon töltött fontos de nem számít. Belehúzok a lehetőségek ismeretébe. Jegyzeteimben a következő áll.
1. szálloda jó
2. szálloda jobb
3. szálloda a legjobb.

És itt véget is ér pontos és precíz jegyzetelésem. Pedig aznap 6+1 szállást néztünk meg úgy, hogy előtte nem a saját ágyunkban aludtunk, hiányoztak a bevett reggeli rituáléink, tehát kéretik nem irigyelni az idegenforgalmászok életét, csak szakmai áhitattal csodálni. De megyek sorjában. Ha az orvos előír antidepresszánst vagy egyéb nyugtató szert, kérjük forduljanak a turizmusban dolgozókhoz, mert egyrészt olcsóbb egy hetet a tenger mellett tölteni mint egy orvosi gyógykezelés, bizonyított a gyógyító hatása és olyan változásokat okoz szervezetünkben, ami egész évre kihat bármilyen tevékenységünkre. 

Esperides Club Hotel Thassos - Limena Primou



Jobbra-balra strandok öt percre a hotel bejáratától, de a türelmetlenebbje a szálloda előtt ilyen gyönyörű vízi látványában gyönyörködhet és mártózhat bele.

 

A szállodát egy út választja el a parttól, de itt csak egy szűk, pár nyugágynak fenntartott hely van, kicsit távolabb bőven jut hely mindenkinek. 5 perc sétára szórakozóhelyek, 5 km-re pedig Limenas, a sziget fővárosa. A szobák 2+1 fő részére, az apartmanok pedig 2+2 felállásban működnek. Persze a pótágy kihúzható kanapé, és ajánlott kényelmesen 12 éves korig használni. A szállás reggelis ellátást biztosít egy tágas reggeliző teremben. A szobák zuhanykabinosak és mindegyikhez nagy terasz tartozik.






Natassa Villa Hotel - Scala Potamias





A szállodának privát parkolója van, játszótér a gyerekeknek, medence mellett privát bár, kb. 100 m-re a strand, egy út választja el a parttól, gyönyörű külső reggeliző muskátlikkal, ingyenes wifi függőknek és egyszerű, kicsi szobák, de hát ki a fene tölti az idejét a szobában ha Görögországban lehet, ugye? Pedig az összes szoba tengerre néző, maximum 3 ágyas, és a magasföldszinti szobák konyhasarokkal felszerelve, az ellátás svédasztalos reggeli és menüválasztásos vacsora.
A medence mellett pedig inflagranti egy párt, akik az igazi életükben talán nem is ismerik egymást, és így születnek a regények és a filmek alaptörténetei a képzelet szárnyán ahol tilos fotózni de gondolkodni nem tilos ha okosan csináljuk..... 

Rachoni Bay Hotel - Scala Rachoni
Pofátlanság és neveletlenség olyasmit csinálni egy csoportos foglalkozáson ami nincs a programban. De emlékeztek gyerekkorotokban milyen jó volt pocsolyában ugrálni? Fenéken csúszni le a havas domboldalról? És ha már második órája ott van a tenger az orrod előtt, ugye nem gondolod hogy nem megyek bele? Csak a kisláb ujjammal. Utána a bokámig. Végül az szerint milyen ruházat van rajtam tovább és tovább és tovább.... Rutinos utazóként mindig van a kézitáskámban tisztálkodó szett és egy váltás ruha..... Csak amíg ezt a  többiek nem tudják, addig lehetek fekete bárány. De a szállodára szívesen emlékezem, mert tényleg meleg volt a tenger vize. Fázósoknak ajánlott, különben szép minimalista szobái, ingyenes napágyai (200 db!!!!), félpanziós vagy all inclusive ellátása svédasztalos, családoknak ideális mert ultra közel a homokos tengerpart közvetlen strandja. 

Photos, Rachoni Bay Hotel Thassos island hotels rooms accommodation Skala Rachoniou

Photos, Rachoni Bay Hotel Thassos island hotels rooms accommodation Skala Rachoniou

Photos, Rachoni Bay Hotel Thassos island hotels rooms accommodation Skala Rachoniou


És elérkeztünk ahhoz a hotelhez, ahol megállt az idő. A negyedik szállodánál ugyanis megérintett a stílus, az ízlés és Klimt a bejáratnál, eldobtam jegyzeteimet és maradni kívántam. Giorgos negyvenes, jól szituált, megnyerő külsejű, szimpatikus, stílusos, céltudatos fiatalember, a szálloda tulajdonosa. Nőtlen, és várja az igazit. Eldöntöttem, hogy bevágódok Giorgosnál, és csak ide küldök utasokat. és amikor majd felfedezi kvalitásaimat és hogy mindent érte tettem, akkor majd felfigyel rám, és boldogan éltek amíg.... 
A fenti imát még körülbelül 6250 nő mondja minden nap és kéri az összes létező görög isten és istennő segítségét ennek a görög istennek a behálózásához..... És a történetben csak Giorgos jár jól, mert folyton teltházat produkál. Érdemes időben foglalni!

Hotel Socrates Plaza - Scala Prinos Thassos (Giorgos szállodája <3)
A felszolgált reggelit bárhova kivihetik magukkal a vendégek, nincs dress code az étteremben. Buszmegálló a közelben, kb 5 percre falu üzlettel, a szálloda non stop nyitva van, hetente egyszer búvároktatás ami benne van az árban, kétszer yóga ami szintén benne van az árban és hetente kétszer-háromszor változó estek (rock, görög est....). A wifi a közös helyiségekben ingyenes. Minden szobája tengerre néző, kivéve a nem tengerre néző szobákat. A nem tengerre néző szobák az apartmanok és a három ágyasak. Itt a kilátást a hely mézkészítő manufaktúrájának kiállítása adja pár lakatlan kaptárral. de tényleg csak a látszat kedvéért....

socratesplaza-new-17.jpg

soctrates-plaza-home-12.jpg

soctrates-plaza-home-08.jpg

soctrates-plaza-home-06.jpg

Itt szeretnék homokszemeket számolni vagy merni kifele vizet a tengerből. 

Holnap elmesélem a scalákat, mesélek Ericről a nomádról, hány cápa van és vicces kolléga egy tanulmányi úton, és hogyan lehet rekordot dönteni az úszó EB idején kicsit délebbre Londontól. 

*A fekete kígyó marjon meg - görögül

Bővebb információk a Christian Tour utazási iroda munkatársaitól, ott pedig  kérjétek Annamarit, ő a Thassos-i specialista.

A meghívásért köszönet a World Tours Utazási Irodának.

A képek minősége nem adja vissza az élőben látható eredetiséget. Az élmény azonnali megosztása késztetett arra hogy vállaljam a  megörökítést, esőben vagy tűző napon a hely beazonosítása végett.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése